Profilom Beállítások Visszajelzés Beszélgetések Kedvencek Kijelentkezés

Fórumok /

Szerelem, család, gyerekek, pszichológia /

Gyerekekről /

SNI-s gyerekek, érintett szülők véleményét várom

Kedves Gardróbosok! Lehet, hogy közületek akad, akinek SNI (azaz speciális nevelési igényű) gyermeke van. Speciel az én kisfiam hiperaktív, beszédében lemaradás tapasztalható. Nagyon úgy tűnik, hogy sem az óvoda, sem a szakszolgálat nem hajlandó rendes, érdemi fejlesztést biztosítani, tájékoztatást nyújtani. Legutóbbi alkalommal a szakszolgálattól elküldtek az oviba, az oviban meg mondták, hogy hát a szakszolgálat majd tudja... Megy a hárítás, az egymásra mutogatás. Az elmúlt nevelési évben heti egy alkalommal jött mozgásfejlesztő és logopédus az oviba hozzájuk, amiről a sok betegeskedés miatt ugye többször ki is maradt. Elhordtuk magán logopédushoz is (jó borsos óradíj ellenében, persze számlaadás nélkül), aki a járványra hivatkozva eleinte csúsztatta az órákat, később pedig szó szerint elérhetetlenné vált, magyarán lerázott minket. Kérdésem lenne hozzátok, hogy veletek is ennyire elutasító a rendszer, a környezet, ennyire rohadt nehéz találni bárkit is, aki tényleg szakszerűen foglalkozna a gyerekkel úgy, hogy az látványos javulást hozzon? Jövőre kezdené a sulit, értelmes kisfiú, nagyon sokat szeret beszélni és kérdezni, minden érdekli, csak a figyelme még könnyen elterelődik. Beszédileg önmagától képes fejlődni, többször észrevettük, hogy egyik napról a másikra automatikusan képes volt kijavítani magát, szépen kiejtve az adott hangokat, szavakat. Agyalunk az apjával, hogy jót tesz-e majd neki, ha beadjuk a kérvényt, és maradjon mg egy évet, vagy küldjük iskolába, ha esetleg az óvónők is jónak látják. Tudom, hogy kevés a fejlesztő tanár, akinek van esze lelép külföldre vagy Pest és vonzáskörzetébe (mi vidékiek vagyunk). De hogy így lógva hagyják a fejlesztésre szoruló gyerekeket... Aki járt/jár hasonló cipőben, megkérném hogy valami tanácsot, lelkesítő pár sort írjon, mert már kezd kikészíteni ez a helyzet. Köszönöm! <3
2020 09 14
Nos, nem vagyok szülő, de SNI-s vagyok így hátha más szemszögből de tudok segíteni. :D Anyu pont ilyen problémákkal küzdött anno és nagyon sok pénzt és energiát áldozott erre. Viszont így is egy kezemen megtudom számolni hogy mennyi segítséget kaptunk pedig nagy városban lakunk. Még kisebb koromban a VadasKertben voltam Pesten, amolyan bent lakásos központ ahol segítenek és fejlesztenek, ott szerettem lenni mert hasonló gyerekek voltak mint én, az ottani pszicholugosok meg nagyon profin kezelték a dolgokat. (Összesen 4 x mentünk vissza és 1 "alkalom" 1 hét volt). Logopédushoz én is jártam anno meg minden féle tanulási fejlesztési csoportokba de mondjuk úgy hogy kidobott pénz volt, semmit nem foglalkoztak velem. Inkább anyu pénzére hajtottka és magyarázták hogy mennyire kezelhetetlen vagyok..:D No komment. Végig szenvedtük az általánost, a középiskola elején végig fúrtak a tanárok, mert hogy csak
2020 09 15
Egyetemen megint csak jeleztem hogy kell segítség SNI miatt, ott megint csak szart se foglalkoztak velem, az elméletin épp hogy átcsúsztam ellenben gyakorlatban szín 5-ös voltam. A nyelvvizsgám sem lett meg, 5x próbáltam meg de sosem jött össze, elmentem az SNI papírommal hogy felmentessem magam és ott is kb elküldtek a picsába, hogy pánikrohamom van és menjek inkább pszichológushoz...ott meg azt mondták szedjek gyógyszereket...meg a frászt. Ahogy halottam más SNI-s társaimnál, ők is így voltak az iskola alatt. De azért tegyük hozzá, hogy végül 5-re diplomáztam, szóval ahhoz képest, hogy az összes általános és középiskolás tanárom végig fúrt, szidott, üldözött kb. mert haszontalan vagyok...hát most elmehetnek a picsába..:D Jelenleg pedig nem akarok számokat mondani de többet keresek bőven azoknál az idióta tanároknál mint akik lehúztak engem...:D Ezzel csak azt akarom mondani, hogy igenis van fény az alagút végén. Nehéz és nincs sok segítség...de igen is felnőhet egészségesen egy SNI-s gyerek. Rajtam egyébként szerintem annyira nem észrevehető, talán az írásomon a legszembetűnőbb, de szerintem belefér. :D A Vadaskertet viszont tényleg ajánlom, szerintem ott fejlődtem a legtöbbet amikor kicsi voltam.
2020 09 15
Egyébként lehet nem mennek neki az átlagos dolgok, de lehet valamiben meg kiemelkedik, nálam pl a rajz volt az, és ha azt csinálja amit szeret akkor azon már megint stressz csökkentő, hogy valamiben jó legalább. Anyu engem is úgy erősített hogy elküldött egy csomó rajztáborba, szakkörre, iskolákba, ami sokat dobott az önbizalmomon. :D
2020 09 15
Juj, de jó, köszönöm, hogy írtál! :) A te problémád is hiperaktivitás volt? Mert szegénykémet elvittük szihomókushoz is, az meg azt írta a papírjára, hogy autizmus spektrumzavar is a képbe jött, meg ilyeket írt, hogy nehezen vonható be a kommunikációba, holott amíg a 2!!! órát kint vártuk a rendelője előtt, a többi gyerekkel azon nyomban összehaverkodott, a nagyobb lányok ölébe ült x-) , mondom szeret dumálni, de ugye odabent a szihomókus alapból halkan beszélt, amit még nekem is nehezemre esett követni, hát még egy gyereknek, és ugye ott volt a játékos sarok sok új játékkal, naná, hogy azok kötötték le, nem pedig egy unalmas halk szavú néni... ,:) Hallottam/olvastam már, hogy ha kinőni nem is lehet teljesen, de ahogy az agy is fejlődik, meg maga a személyisége is érik, saját magát tudja kontrollálni, javítani. Farsangra kalóznak öltözött legutóbb, egy bemutatkozó versikét is meg kellett tanulnia, 10-15 perc alatt kívülről tudta... Autózás, sínpálya építés, legózás az nagyon megy neki, ezekben órákig el szokott merülni. És a biciklizés... Mondták, hogy gond van az egyensúlyával, hát a tavaszt úgy kezdte, hogy ő nagy, neki nem kell mankókerék, hadd próbálja meg úgy, egyik nap csetlett-botlott, apja loholt mellette, fogva a biciklire rögzített seprűnyelet :') Másnap még ment a kocogás mellette, de el-el engedte, és a nap közepére megtanult egyedül menni. Eleinte a kanyarodás, elindulás-megállás volt döcögős, most már vagizik, és el szokta engedni a kormányt, versenyzik a környékbeli nagyobb gyerekekkel is :) Láttam, milyen horror áron vannak a környéken magán fejlesztések (alapozó felmérés, konzultáció, elő alapozás, 8000, 5000, 5000, és ezek után a heti 2 alkalom alapozás 5600ért...), szó szerint ingünk-gatyánk rámenne. Már a logopédus is egy olyan muszáj luxus volt, amit a gyerek érdekében benyeltünk, de hogy így lerázott a parasztja ,:(
2020 09 15
Egyik dadus kertszomszédunk, szoktam vele beszélgetni, 2 nagy fia van, egyikőjük diszgráfiás, őt is hordták fejleszteni, színötös tanuló volt, annyiban kezelték máshogy, hogy írásban nem kérhették számon, ő mindig csak felelt, szóban vizsgázott. Ilyen is van. Nagyon remélem hogy EMBER lesz a fiamból is, nem hagyom, hogy elvesszen szegény ebben a tetves rendszerben. Ha lassan, szótagolva beszéltetem (van logopédiai gyakorlója), akkor öröm hallani, hogy mennyivel tisztábban mondja ki a szavakat, kijavítja saját magát. Megnézettük, a nyelvével nincs baj, nyelvi ügyetlenség miatt nem tiszta az L, R hang. Ami nagyon nem megy neki, az a felső ajka megnyalása, miközben nyitva van a szája. Már kentünk neki mézet, lekvárt oda, egyszerűen nem tudja lenyalni a "bajszát", ha már ez a kis apróság sikerülne neki, akkor menne az L hang is.
2020 09 15
Igen, hiperaktivitás és tanulás zavar volt a papírom-ra írva, egyébként SNI-A-s vagyok. Szerintem kb ugyanígy viselkedtem, emlékszem hogy felnőtt társaságban én konkértan nem mertem megszólalni és sírtam ha hozzám szóltak vagy épp felelnem kellett. Őszintén ahogy mesélsz róla szerintem teljesen ilyen voltam én is kicsinek. Nem mondom hogy kinőttem, talán 1-2 dolgot, pl. nekem az egyensúly problémám a mai napig meg van, viszont ha ilyen történik mások előtt csak jókat nevetek rajta hogy béna vagyok, és senkinek fel sem tűnik, hogy bajom lenne. Vagy pl a helyesírással a mai napig meggyűlik a bajom, a szakdogámat 6 ember olvasta nehogy legyen benne hiba és visszadobják. olyan van még hogy mikor beszélek a szavak összemosódnak és félre mondom, vagy rossz sorrendben mondom a mondatot. Olyan könnyítésem volt, hogy szóban felelhettem és laptopon írhattam. Mondjuk úgy hogy meg lehet tanulni élni vele pláne támogató környezet mellett. :D Ami jó volt hogy az SNI papír miatt egy cosmó támogatást kaptam, mint pl az eper bursa, érdemes lenne utána néznetek, félévente ad egy 100.000-ast, én ebből fizettem ki egyetem alatt a nagyobb kiadásokat. Minden félévben indul és minden félévben újra meg kell pályázni.
2020 09 15
Emelt családi pótlékot és gyest is kapok rá. Amit viszont számon kértek rajtam, hogy nincs a gyereknek köznevelésjogi státusa, azaz valahogy eddig vittük jobbra-balra, de senki nem írta le ezt konkrétan, hogy mi a baja, gondolom valami hivatalos papír lehet ez, elvileg a szakszolgálat adja ki. Pedig azok is számon kérték, hogy még nincs neki. Hát majd legközelebb Október 1.-n visszük neurológiai kivizsgálásra, azzal és az összes eddigi leletével együtt akkor beballagunk és nagy kegyesen megkérjük őket, hogy akkor adjanak valami státust a gyereknek, ha már ezzel basztattak eddig... ,:)
2020 09 15
Hogy mitől lett ilyen a gyerek... édesapám mesélte még, hogy ő piszok rossz, eleven gyerek volt. Viszont a rajz nagyon jól ment neki. Bádogos volt, tervrajzokról olvasott, sőt tervezett is, egész jókat. Magamról meg tudom, hogy szeretek sokat beszélni, és hirtelen vagyok, mai napig rohanva megyek, ha gyorsan kell több helyről bevásárolni, lehet, hogy bennem is van valami, csak engem nem küldtek anno kivizsgálásra, mert nem mutattam extrém tüneteket. Oviban már tudtam írni-olvasni, kicsiként hegedülni is tanultam. Nagyon szerettem gyöngyöt fűzni, gyurmázni, valóságos kis szobrokat csináltam színes gyurmából, ugye akkor nem volt okosteló, anyám nem győzte volna lefotózni az alkotásaimat. És a rajz, meg a kreatívkodás, mai napig szeretem ezeket, bár ugye 2 gyerek mellett alig van idő rá. Gimiben az összes ékszeremet vagy én csináltam, vagy én alakítottam át nekem tetszővé. :)
2020 09 15
A nevelési tanácsadóban adhatnak csak státuszt, ott egy kezelés után adják meg, ahol felmérik a képességeit. Fontos, hogy több papírt fognak adni, a "Szakértői vélemény" csak egy útmutató, az nem kötelezi őket arra, hogy figyeljenek rá. A "Szakvélemény" mondja majd ki hogy akkor ezeket a könnyítéseket adja, amíg az van csak odaírva, hogy "javaslat" addig azt mondhatják, hogy ezt csak javasolják de nem kell betartaniuk...nálam is így volt..:D Aztán lett egy olyna papírom ahol kerek perec leírták, hogy akkor heti 2 órában fejlesztésre kell mennem heti 1x...stb...na az fog számítani! De tegyük hozzá, hogy ahhoz képest hogy ovódás korom óta jártunk ilyen helyekre, csak a középiskola 9. évében kaptam meg végül a papírt. Hátha ti szerencsésebbek lesztek vele..:D
2020 09 15
Igazából szerintem ne okold magad miatta, teljes mértékben lehet normális felnőtt belőle, én pl. egyetemen pszichológiát tanultam és szerintem ott érte ki magát végül az SNI, hogy teljesen elfogadjam. De nagyon rossz volt anyut látni hogy mindig mérges a rendszerre, vagy tönkre megy testileg/lelkileg azért hogy segítsen nekem. Pluszban stresszeltem azért mert nem tudtam mi a baj velem...fogadd el, mert neki sem tesz jót, ez senkinek sem a hibája, egyszerűen ilyen az élet...:)
2020 09 15
Persze, érezzük, tudjuk, hogy ő másabb, mint a kortársai, de nem éreztetjük vele, persze nem hülye, szerintem ő is érzi, csak ugye aggódom, hogy hogy bírja majd a sulit, meg milyen lesz a későbbiekben. A nevelési tanácsadó egyenlő a pedagógiai szakszolgálattal? Mert sehol nem hallottam így nevezni, mindenhol szakszolgálat van. Vittük eddig kemény havi 1x a járvány előtt mozgásfejlesztésre, ami abból állt, hogy a nőci megcsináltatta vele a feladatokat a szemem láttára és nekem otthon kellett vele csinálni, kinyomtatta a gyakorlatokat. Az alapozó a heti lenne, ha lenne, elvileg következő hónaptól indulna, de ugye semmi időpontot nem kaptam amiatt, hogy várnak az összes papírjára, köztük a leendő neurológiai leletre. Ő a nagyobbik, első gyerek, vele paráztam többet, mert az anyaság ismeretlen volt számomra, rajta tapasztaltam ki, mit kell tennem bizonyos helyzetekben, a másodikkal sokkal nyugodtabb voltam. Lehet, hogy szegényke kicsinek is érezte a feszkót bennem. Szerencsére őt 1 éves koráig tudtam szoptatni, a kisöccse 2,5 éves és mai napig szopizik, van egy kis tejem. :) Oviban a legelső nap engem viselt meg a legjobban, nem a gyereket, ő fogta magát, SZIAANYA!!! és szaladt is be a sok gyerekhez, az új játékokhoz, letojta a fejemet :') Néha talán túlságosan is közvetlen, nem mindenkinek jön be a viselkedése, de akinek igen, az szívesen leáll vele beszélgetni, fiatalabb-idősebb, mindegy, csak kérdezhet, hogy hol voltál, hova mész, én itt voltam, itt a tesóm, mit játszottam...stb.
2020 09 15
Jaj nagyon cuki, nem lesz baja szerintem a suliban sem, na mondjuk én csendes voltam, nem szerettem a gyerekek társaságában sem lenni, volt egy kis barátnőm, vele lógtam mindig de mások idegenek voltak számomra. Egyébként én úgy tudom mindenhol ez a neve de itt a linkje ahol én kaptam meg a papírt, hátha segít. :D http://kecskemet.imami.hu/magatartasi-tanulasi-gondok/nevelesi-tanacsado
2020 09 15
Az lesz az, Pásztón van, mi oda hordtuk, onnét is jönnek ki heti 1 alkalommal az oviba (mozgás, logopédia) fejleszteni. Sokan panaszkodnak, hallom, hogy alulfizetett szakma, tényleg az marad itt, aki nagyon szereti is csinálni. Most elment tőlük 2 fejlesztő tanár is, szerintem ez is okoz fennakadást, plusz a járvány, bár már utóbbi időben mindent arra kennek... :s Az egy helyben maradás, a koncentráció, erre kell nagyon rágyúrnunk, még a környéken oké, hogy bicózik, elengedjük az utcában, de ugye főútra ha kimegy... Képes lett volna mozgó autó elé kisétálni, hogy akkor menjünk át, úgy rántottam vissza, és mindig a Vili a veréb mesére hivatkozok, mert azt ismeri és szereti, abban van, mikor az öreg veréb tanítja a veréb testbe költözött kisfiút, hogy mondja neki: fél szem, fél fül a figyelemé (különben elkapja őket a macska x-) ). Meg mesélték az óvónők, hogy mikor leülnek beszélgetni a szőnyegre, elég sokszor nem csatlakozik hozzájuk, elvonul játszani, de ha kérdeznek valamit, képes bekiabálni a túlsó sarokból a helyes választ, mert valahogy mégis figyel, még ha nincs is ott közöttük. :) Erről megint saját magam jut eszembe, gimiben szinte minden egyes órán rajzolgattam már, mikor nagyobb voltam (kivéve angolon, mert a tanárnő nagyon nem szerette a kipingált könyveket és füzeteket). A füzeteim, könyveim, sőt, a farmerom is áldozatul esett a kreativitásomnak, de ugye a fülem az szabad volt. Leírtam én, amit diktáltak, gyorsabban is szerintem, mint a többiek, de folyton rajzoltam. x-) Ja, és utáltam hiányozni, mert más jegyzeteiből nekem rossz volt tanulni, így képes voltam betegen is bemenni, még lázasan is megírtam a témazárókat, mert nem akartam később megírni, mikor folyamatban van az óra, és nem tudok figyelni a szövegelés miatt rendesen. Én voltam egész évfolyamon (lehet, hogy az egész suliban) az egyetlen, aki az utolsó pár tanévben nem hiányoztam egy napot sem. ,:)
2020 09 15